Néhány napja kaptam a barátnőmtől, egy könyvet a születésnapomra. Valami jóskönyvszerűség. Én nem vagyok oda az ilyenekért, de mosolyogva köszöntem meg, és felraktam a könyvespolcra. Biztos helyen van. Biztos, hogy többet eszembe sem fog jutni. Aznap este nem is foglalkoztam vele, teljesen elfelejtettem, hogy odaraktam. Sokáig beszélgettünk a barátaimmal, és nem nagyon akartak magamra hagyni. Végül mikor kezdtem magamat fáradtnak érezni, elkezdtem kitessékelni őket az ajtón. Minden normálisan alakult, a barátaim hajnalban elmentek, én hullafáradtan lerogytam a kanapéra, hogy végre levegőhöz jussak. Ahogy hátradőltem a kanapén a bőr, ismerősen recsegett a súlyom alatt. Mindenem nehéz volt és kimerült, a szememet is nehezen tudtam nyitva tartani. Lehunytam a szememet, és a bal kezemet párnaként a fejem alá raktam. Talán öt percet fekhettem, mikor a lépcső felől recsegés hallatszott.
Felültem a kanapén, de semmi okát nem láttam annak, hogy egyebet is kellene tennem az ügyben. A lépcsőn nem volt senki, és semmi. Nagyot sóhajtva visszadőltem a kanapéra, és újabb öt percre lehunytam a szemem. Mintha el is szundítottam volna, és talán álmodtam is, de nem emlékeztem, hogy mit. Ahogy letelt az öt perc, újra recsegni kezdett a lépcső. Azt hittem nem tessékeltem ki valakit, aki most szórakozni akar velem. Tehát újra felültem a kanapén, és odafordultam a lépcsőhöz. Elsőre nem tűnt föl semmi, de ahogy visszadőltem volna, valamin megakadt a szemem. Gyorsan fölegyenesedtem, és észrevettem, hogy a barátnőmtől kapott könyv az ötödik lépcsőfokon áll, kinyitva. Körbenéztem a szobában, hátha látok valamit, hogy ki szórakozik. Egyedül voltam, ahogy az lenni szokott.
Odasétáltam a könyvhöz, és anélkül, hogy hozzáértem volna, megnéztem, hol van nyitva: „Kárhozatra ítéltek.” Ha-ha, valaki itt hagyta a könyvet a lépcsőn. Nagyon humoros, komolyan.
Visszaindultam a kanapéhoz, mikor eszembe jutott, hogy mikor először nyikorgott a lépcső, nem volt ott a könyv. Biztos csak nem vettem észre, nyugtattam meg magam. Valami mégis szöget ütött a fejemben. Visszamentem a könyvhöz, és újra megnéztem az oldalt. Alcím: „Démon által megszállottak.”
Kíváncsiságból leültem a lépcsőre, és beleolvastam a fejezetbe. Azt írták, hogy a Démon olyanokat száll meg, akik nincsenek valamilyen hit által védve, illetve nincsenek a közelükben védett emberek. Különösen szeretik a magányos, sikeres embereket. A legenda szerint a könyvet nem véletlenül kapja az ember. Ha barát adja, akkor valami tudat alatti jelzés miatt választja. Érzi, hogy az illetőnek komoly baja eshet. Többször jegyeztek fel olyan eseteket, mikor a könyv, a megfelelő oldalon kinyílva, a lehetséges áldozatokon próbált segíteni.
Persze egy szót sem hittem el abból, hogy egy könyv kinyitja magát, és ezzel meg fog menteni egy démontól. Becsuktam a könyvet, és felmentem a szobámba. Letettem az éjjeli szekrényre, és elmentem zuhanyozni. Vagy egy órán át csak álltam a zuhanyban, és üres fejjel bámultam magam elé. Alig tudtam visszarángatni magam a józanságba. Még mindig kába fejjel léptem ki a zuhanyból. Megszokásból egy kis kéztörlővel letöröltem a tükörről a párát. Ám az első mozdulatnál megtorpantam. A tükörben megpillantottam magamat, amint egy félig már oszlott férfi áll a hátam mögött, kezét az én kezemen tartva, amivel a kéztörlőt fogtam. Fekete kabátjának csuklyája a fejére húzva, de így is jól láthattam az arcát, amin helyenként már csak puszta csont volt. Majdnem a fél arca hiányzott, kezéről lecsúszott a kabát ujja, így azon is jól látszottak a lógó bőrcafatok, és a csontja. A kezemen éreztem jéghideg érintését, amint hozzáért a bőrömhöz. Mintha valami enyhe kis szellő járt volna a szobában, lebegtette a kabát foszlányait. A bőre fehér volt, jól látszottak a kék erek. Ajkai élettelen lilák voltak. Pár pillanatig ledermedve néztem, majd mikor felocsúdtam, nagyot lendítve a karomon, hátra csaptam, és azzal a lendülettel fordultam meg. Mire épp szembekerültünk volna egymással, ő eltűnt.
Levegő után kapkodva tértem vissza a szobámba, ahol a könyv újra kinyitva feküdt az ágyamon. Ezúttal nem a fejezet elején, hanem kicsit hátrébb volt kinyitva. Leültem az ágyra, és vadul dobogó szívvel kezdtem el olvasni. Azt írta, hogy a démon általi megszállás első jele , hogy az illető valamilyen tükörben látja meg a démont. Általában normális emberi alakot vesznek föl, de előfordul, hogy egy ismerős, vagy rokon alakjában jelenik meg.
Kicsit megnyugodtam, mert amit én láttam, nem tartozott egyik kategóriába sem. Nem nevezném normális embernek, aki már oszlásnak indult, és tudtommal se ismerősöm, se rokonom nincs, aki ilyen állapotban lenne. Ettől a hírtől megnyugodva, lekapcsoltam a villanyt, és minden erőmmel azon voltam, hogy el tudjak aludni. Álmomban valamilyen házban voltam, és kerestem valamit. Mikor ki akartam lépni a házból, újra ott állt előttem a lépcsőn. Ijedtemben iszonyút sikítva ültem fel az ágyon, és remegve bámultam a szemben lévő állótükörben magamat. Ezúttal szerencsére senki más nem volt a tükörben, akinek nem kellett volna ott lennie. Az ölemben ott volt a könyv, egy másik oldalon kinyitva. Eszerint a következő jel az, ha valaki álmában látja a démont.
Percekig ültem az ágyon, teljes nyugalomban. Mikor az órám, hajnali hármat mutatott, újra elfogott a rettegés. Éreztem a hátam mögül a hűvös, gyenge leheletet, ami felborzolta az idegeimet. Meredten bámultam saját magamat a tükörben, ahogy ülök az ágyon könnyező szemekkel, és reszkető végtagokkal. A suttogás nem szűnt meg, így kikelve magamból, hátravágtam a párnámat, és felugrottam az ágyból. Az ablakpárkánynak támaszkodtam, és néztem az ágyamat. A rettegés teljesen elvette a józan eszemet, zokogtam, a pólómat gyűrtem és hitetlenkedtem, hogy nem lehet, ilyen nem történhet velem.
Mikor végre le tudtam venni a szemem az ágyról, újra a tükörre pillantottam, majd pár rövid másodpercre lehunytam a szemem. Mikor újra kinyitottam megint előttem állt, teljes életnagyságban, alig egy lépésre tőlem. Kezében tartva a kinyitott könyvet, melynek bal oldali lapjának közepére csupán ez volt írva:
„A harmadik jel, ha magad előtt látod…”
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése