Hangok

Végre egy hosszú nap után pihenni tértünk a lányokkal. Késő éjjel értünk vissza a munkából, és fáradtan nyúltunk végig az ágyon. Levetkőzni se volt erőnk, még a takarót se húztuk magunkra, csak feküdtünk, és csukott szemmel vártuk, hogy végre el tudjunk aludni. Pár perc múlva hallottam, hogy valaki lekapcsolja a villanyt, aztán némaság borult a szobára.

Négyen laktunk egy lakásban, mind egy étteremben dolgoztunk pincérként. Persze ez nem volt olyan könnyű munka, és a nap végére zsongott a fejünk a sok rendeléstől. Néha, mikor kérdezett valamit a másik, reflexből mondtunk az egyik asztal rendelését, extra kéréseket, panaszokat és kellett egy kis idő, mire leesett, hogy nem is azt kérdezte, amire mi gondoltunk. Ilyenkor persze jót nevettünk a másikon.

Kis lakást béreltünk, nem messze az étteremtől. Illetve nem volt olyan kicsi, hiszen pont elfértünk, bár egy szobában kellett aludnunk. Lehet, hogy a pénzünkből futotta volna nagyobb lakásra is, de nem volt időnk másikat keresni, meg igazából jó is volt ez így nekünk.

Én voltam a főpincér, de szerencsére ez nem okozott köztünk problémát. A lányokkal nagyon régen ismertük egymást. Kissé érdekesen festettünk együtt, és mindenki rosszra gondolt, mikor megtudták, hogy együtt lakunk, ráadásul egy szobában is alszunk. Azért a nagy többség elfogadta a dolgot, és nem szekáltak vele.

Most is, mint mindig sajogtak a karjaim, és mintha egy méhkas lett volna a fejemben. Bár biztos vagyok benne, hogy nem lenne erőm megmozdulni, aludni mégsem tudtam. Talán fél óráig fekhettem így félálomban, mikor hallottam, hogy valaki benyit a lakásba. Mivel csak az ajtó nyikordulását hallottam, arra gondoltam, hogy biztos képzelgés volt. Aztán el-elhaló léptek zaja ütötte meg fülemet. Talán nem hallottam korábban, hogy az egyik lány kiment. Ahogy közeledtek a lépések egyre hangosabbak lettek. Végül az ajtóhoz érve, megtorpantak. Hallottam ziháló légzését, amint megpróbálja lecsillapítani magát. Végül mélyet sóhajtott, és megfogta a kilincset. Óvatosan lenyomta, majd benyitott. Újból megtorpant az ajtóban, és talán körbenézett a szobában. Az egyik lány, felkelt az ágyról, és valamit mondani akart, de hirtelen elhallgatott. Lassú léptekkel hátrált vissza az ágyához, és leült rá. A légzése felgyorsult, és szinte mozdulatlanná dermedt. A másik két ágy felől is érkeztek hangok, de amint az ajtó felé fordultak, ők is megdermedtek. Aki bejött a szobába, az ágyamhoz lépett, és fölém hajolt.

Ki akartam nyitni a szemem de képtelen voltam megmozdulni. Magamban ordítva próbáltam segítséget kérni, de nem hallották. Egyre jobban pánikba estem, ám nem találtam meg a módját, hogyan juthatnék ki ebből az állapotból. Nem figyeltem a hangokra, csak arra tudtam gondolni, hogy a saját testem rabja lettem. Kétségbeesett belső vergődésemnek egy tompa puffanás vetett véget.

Aztán majdnem egy perc némaság következett. A zárt térben gyorsan szétterjedt a különös, borzongató szag. Vér! Nem voltam benne biztos, hogy melyikük sérült meg – illetve a fájdalmas sikoltás elmaradásából ítélve meghalt – de valószínű volt, hogy az ajtónál fekvő lány. A hang alapján talán lelőhette. Hirtelen mintha valami fény elvakított volna, csak a tompa hangja visszhangzott a fejemben, és gondolkodni is csak nagyon lassan tudtam. A betörőnk gyilkossá lépett elő. Onnan tudtam, hogy nem ő halt meg, mert akkor a lányok, biztos nem maradtak volna ilyen csönden, és megpróbáltak volna fölrázni.

Az első hangok újabb borzalomról árulkodnak. A pisztolyt eltette, és egy gyors mozdulattal előrántott egy rövidebb kést, amely sivítva szelte át a szoba levegőjét. Pengve állt meg valami keményben, ami kattanva engedett utat a pengének belseje felé. Mintha egy zsák dőlt volna el a szembe lévő ágyon. Újabb szörnyű felismerés száguld végig az idegeimen: még egyet megölt!!

Az utolsó lány halk sikkantásait, s zokogását egyre közelebbről hallottam, ahogy odasétáltak az ágyamhoz. Újra elvesztettem a fejemet, és próbáltam az irányításom alá vonni az izmaimat, de nem sikerült. Éreztem a lány remegését az ágy mellett, hallottam, ahogy könyörög, de még a szemem sem voltam képes kinyitni. A gyilkos felemelte a kezét, és egy újabb tompa puffanás adta hírül, hogy újra meghúzta a ravaszt. A lány meleg vére szétfröccsent rajtam, majd rám esett erőtlen holtteste. Teljes szívemből zokogtam, így nem hallottam merre, vagy mikor távozott a gyilkos, magamra hagyva három legjobb barátom, és lakótársam holttestével, végighallgattam a halálukat, és férfi létemre, nem tudtam rajtuk segíteni.