A hajnal vérrel festette meg az eget, ahogy átvette a világ fölötti őrhelyét az éjszakától. A csillagok tiszta fényét magába olvasztotta, hogy ők is tanúi lehessenek a kegyetlenségnek, melyet a természet eme kivetett korcs faja önnön fajtársaival művelt.
Vérzett az ég a hajnal súlya alatt, de a föld is, mint golyó ütötte seb egy tökéletes arcon. Vérükkel, puskaporral és őrülettel lett megfestve e kép, s a megmaradtak vihogva ünnepelték, halotti tort ülve önmaguk felett. Mind az, mit hitük egykor oly nyíltan megvetett most mámoros részegségben táncot járt halottaik felett. Minő ármány, gyarlóság és önhit az emberi faj! Máglyát rak lába alá, hogy még a neki járó jogot is megvonja a sorstól, hogy végezhessen vele.
Mennyi ágyú sült el, hányszor rengett a föld, reszketve zokogott, míg a felszínen egymás torkának ugrott barát és rokon. Nem szél süvített, sóhaj szállt, ezernyi ima. Megváltást remélt elveit eldobva. Feledve megannyi szép remény, ígéretet, őrjöngő vadnál is jobban áhítva a vérontást, martak, téptek és szagattak élőt és holtat.
Visszacseng még a völgyben a parancsszavak ellenmondást nem tűrő kiáltása, a puskacső ropogása, a jajszavak némasága. Még szinte itt függ felettünk a pillanat, mikor minden szabálynak lánca elszakadt. S mint vihar előtti csend után, az éles villámcsapás, a szív megtörő zaja úgy söpört végig mindenen a féktelenség, őrjöngés szava. Egy mozdulat csupán, és hány vergődő lélek keringett felettük, nem találva békét vagy sírhelyet, hol megpihenhet.
Ezernyi test összeroppant a tettek súlya alatt, ezernyi szem könnyel siratta a halottakat. Hitvesztett imák, leomlott templomok, elhagyott, kopár romok. Rom volt a lélek is, mely nemesebb, nagyobb érdeket nem látott önnön jóléténél.
Ó, te hajnal, csak halálra nézhetsz, vérvörös ruhád illik e látképhez. Ne kelj föl nap, ne lásd mit az éj oly bölcsen eltakart!
Pokol démonjai, lidércek feljöttetek hát, hagy élvezzétek az elmúlás e látványos művét, holt szobrát, melyet percnyi intésként állított az élők elé. Kegyetlen, emlékezetes leckét adott.
Nevess csak! Vérben forgó szemed futtasd végig e tájon, ha kedved tartja táncolj, énekelj: gyászmisének épp jó lesz a bolygó lelkeknek. Ürítsd rájuk a pohárt, hisz maholnap nem lesz ki a misebort felszentelje, szent lélek nem lesz ki utadba áll. Menj hát és tombolj, szabad szélként vidd hírül dögszaguk a világba! Száguldj, s meg se állj, még a világ peremén égbe nem kiáltottad mindazt, mit innen elloptak! Tépd fel a sebeket, nyisd ki a szemeket, engedd szét a lelkeket! Zengjen a néma sikoly, hallgasson a robaj!
Őrjöngj Világ! Egy kupát én is ürítek reád, hisz nem lesz más ki érted igyon áldomást!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése